Bemutatkozás
Óriási sikerélmény, amikor egy panaszokkal jelentkező páciensnek sikerül a kivizsgálások során feltárni panaszai forrását és orvosolhatjuk.
Tóthné Farkas Ildikó vagyok. 1986-ban végeztem a Kecskeméti Egészségügyi Szakiskolában általános ápoló illetve általános asszisztensként.
Először a Kiskunfélegyházi Városi Kórház Szülészet-Nőgyógyászat osztályán dolgoztam ápolóként. 2 hónap elteltével a szülőszobába helyeztek és szülésznőként tevékenykedtem, közben esti tagozaton végeztem a gimnáziumi tanulmányaimat és 1989-ben érettségiztem.
1987. február elseje óta dolgozom jelenlegi munkahelyemen a Kiskunfélegyházi Darvas téri háziorvosi rendelőben. Először Dr. Gulyás József körzeti orvos mellett voltam orvosírnok.
1989. szeptember elseje óta dolgoztam Dr. Patkós Zoltán háziorvossal egészen nyudíjazásáig. Kezdetben orvosírnokként, majd 2007. március elsejétől nyugdíjba vonuló, körzeti ápoló kolléganőnk asszisztensi munkáit átvéve, egyedül végzem a munkafolyamatokat. Ennek feltétele volt, hogy tovább folytassam tanulmányaimat, így 2007-2009 között végeztem el a Kecskeméti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola Ápoló 54 szakágazatát.
Az elmúlt harminc évben, amit a lakótelepi háziorvosi rendelőben töltöttem, nagyon sok családot megismertem. Azóta már felnőtt egy újabb generáció, akik mostanában jelentkeztek, és jelentkeznek át hozzánk a gyermekorvosi rendelőkből. Nagyon jó látni, ismerni és tudni a családi kötelékeket, ez a családi anamnézisben is nagy előny. Sokuknak nem csak a szüleit, testvéreit, de még a nagyszüleit is ismertem.
Az évek alatt nagyon átalakult a munkám. Rengeteg lett az adminisztrációs feladat. Mindezt számítógéppel végzem, ami egyaránt áldás és átok is. A statisztikák, jelentések, EESZT adatok lekérdezésekor kiváló, amikor a technika ördöge játszik velünk az átok.
Véleményem szerint indokolatlanul és feleslegesen sok adminisztrációval jár a munkánk, ami a páciensekkel történő személyes kapcsolatok ápolásának rovására történik.